A Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmányukban a kutatók kiemelték ugyanakkor, hogy csakis a génjei alapján nem jósolható meg valakiről, mennyire fog kockázatvállalóan viselkedni. Ezt az is befolyásolja, hogy az adott személy hogyan nőtt fel, mit élt át és milyen példaképek álltak rendelkezésére.

Ikertanulmányok eredményei már korábban is jelezték, hogy a kockázatvállalás hajlama részben örökölhető. A Torontói Egyetem és az amszterdami Vrije Universiteit vezetésével végzett nemzetközi kutatás most összefüggést mutatott ki bizonyos génvariánsok és a kockázatvállaló viselkedés között.

Egymillióan vettek részt a tanulmányban

Az örökítőanyagban 124 eddig ismeretlen variánst azonosítottak, amelyek összefüggnek a kockázatvállaló viselkedéssel és a kockázatvállalásra való hajlammal.

A tanulmányban egymillióan vettek részt, akiknek egyrészt saját kockázatvállaló hajlamukat kellett felbecsülniük, másrészt a kockázatos viselkedésre vonatkozó, például dohányzásra, alkoholfogyasztásra, túl gyors autóvezetésre vagy a szexuális partner gyakori váltogatására vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk. Emellett megvizsgálták és összehasonlították az egyének örökítőanyagát.

Bár két ember örökítőanyaga nagyon hasonló, mégsem azonos: az örökítőanyagban mindig vannak apró eltérésekkel rendelkező helyek, vagyis variánsok. Néhány ilyen variánst nagyszabású összehasonlító tanulmányok révén sikerült összefüggésbe hozni például bizonyos külső jellemzőkkel vagy betegségre való hajlammal.

Néhány éve a társadalmi viselkedést kutató tudományág is érdeklődik az ilyen tanulmányok iránt, hogy segítségükkel felkutassa a gének hatását a viselkedésre.

Meghatározták a kockázatvállalási hajlam genetikai szerkezetét

A jelenlegi kutatásban azonosított 124 variáns a kutatók elemzése szerint olyan géneket érint, amelyek leolvasása főként az agyban, annak elsősorban a döntési folyamatokért felelős régióiban történik.

Ezeknek a géneknek az elemzése alapján bizonyos ingerületátvivők – a gamma-amino-vajsav, vagyis GABA és a glutamát – kiemelt fontosságúak. Ezeket a neurotranszmitter-rendszereket eddig nem hozták összefüggésbe a kockázatvállalási hajlammal.

„Tanulmányunkkal meg tudtuk határozni a kockázatvállalási hajlam genetikai szerkezetét és megvizsgálni, mely helyeken található örökítőanyagunkban a kockázatos viselkedésre való hajlam” – mondta Pietro Biroli, a Zürichi Egyetem kutatója.

Kiemelte ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy egy személy DNS-e alapján meg lehetne mondani, milyen rizikót vállalna egy bizonyos szituációban. Biroli utalt a környezeti tényezőknek a viselkedésre gyakorolt hatására.

Az eredmények alapján viszont a tanulmány alapul szolgálhat a genetikai variánsok és a környezeti tényezők közötti kapcsolat alaposabb vizsgálatához.