„Ott ülsz és egyszer csak azt mondod: wow, lehet hogy két elménk van. A következő ötven évet azzal töltöttük, hogy ezt kiderítsük” – kezdte a történetet Gazzaniga a BBC-nek.

Minden 1961 környékén kezdődött. Ebben az időben az epilepszia súlyos formáit az agy felosztásával kezelték. Egy W. J. monogrammal rendelkező páciens átesett a kezelésen a CalTech-en, ahol Mike kutatott.

A professzor bevitte egy szobába az alanyt, ahol egy panel segítségével információkat villantott fel neki, és eközben kiderült, hogy a világon mindenki, ha egy pontra koncentrál, attól a ponttól balra minden a jobb agyféltekéjébe, minden ami attól jobbra található pedig a bal agyféltekéjébe jut.

Ez azt jelenti, hogy normál esetben, ha egy pontra összpontosítunk, és a jobb oldalon megjelenik valami, meg tudjuk nevezni, hogy mi az. Ha megjelenik egy pont vagy egy kép egy almáról, azt mondjuk hogy egy pontot látunk vagy azt, hogy képet egy almáról, és ugyanez történik a másik oldallal is.

Ami kiderült azon a délutánon az az, hogy W. J. mindent meg tud nevezni a ponttól jobbra, ellenben ötlete sincs, mi történik a bal oldalon. Esetleg hanyag volt, vagy valamiféle sérülése volt? Nem, csak Ő nem tudott róla. Ezután azonban megmutatta, hogy a bal kezével képes rámutatni az információra.

W. J. jobb agyféltekéje teljesen tudatában volt a látottaknak, de ezt nem tudta a beszéd-központú bal féltekével tudatni, a bal keze azonban így is tudta jelezni, mit tudott meg. Egy másik alany esetében hasonló dolog történt: hiába nem tudta megmondta a páciens, hogy mit látott, a bal kezével az eltakart tárgyak közül ki tudta választani, melyik volt az, amelyiket megmutattak neki.