Akár úgy is érvelhetnénk az öntudatosság mellett, hogyha nem lennél az, valószínűleg nem olvasnád el ezt a cikket pontosabba, nem lennél tisztában vele, hogy épp mit csinálsz. A tudatosság felelős minden gondolatunkért, tapasztalatunkért és érzéseinkért. Anélkül, nem létezne a szabad akarat az önérzet vagy épp a környezet ingereire reagáló tudat. Ahogy Descartes is megfogalmazta: "Gondolkodom, tehát vagyok.” De mi van, ha ez a feltételezés rossz?

Mi van, ha azt mondanánk, hogy a szabad akarat, a felelősségvállalás csak mind-mind szociális beidegződés, amit a társadalmi normák nevelnek belénk? Mi van akkor, ha az öntudatnak nincs kontrollja a hit, az érzések, a gondolatok vagy épp a világ érzékelése felett?

Szemléletváltás vagy csak teória?

A fenti kérdéseket nyugodtan írhatnánk kijelentő formában is, ugyanis két tudós ezekre a következtetésekre jutott figyelembe véve a neuropszichológiai és a neuropszichiátriai rendellenességeket és a legújabb kognitív idegtudományi kutatások eredményeit.

A David Oakley (University College London) és a Peter Halligan (Cardiff University) nevével fémjelzett teória szerint ugyanis nincs mindenre teljes ráhatásunk. Ezt a két pszichológus azzal támasztja alá, hogy „az öntudat tartalma a ’falak mögött történik’ gyorsan, hatékonyan, az agy nem tudatos rendszerében. Erre nem tud hatást gyakorolni a tudatosság, nincs interferenciája, egyszerűen csak megtörténik.”

„Nem tudatosan választjuk a gondolatainkat vagy érzéseinket, pusztán csak tudatában leszünk velük, miután megjelenne az agyban” –egészítették ki a szakemberek.

Gőzsíp és motor

A tudós páros s Thomas Henry Huxley metaforájával kívánta érzékeltetni teóriájukat, miszerint a kapcsolat a tudat és az agy között olyan, mint a gőzsíp és a motor kapcsolata. A gőzsíp reagál a motor munkájára (hangot ad ki, ha felforr), de nincs rá hatással. Tehát szerintük az öntudat és a tudatosság csupán az agy terméke, amire nincs ráhatásunk.

Az általánosan elfogadott szemlélet azonban más szemszögből közelíti meg a kérdést, és a tudatot két részre osztja. Az első a személyes tudatosság érzése. A második egy személyes elbeszélés, vagyis a gondolatok, hiedelmek, érzelmek, emlékek és érzelmek kombinációja, amelyeket folyamatosan előállítunk. Oakley és Halligan azzal érvelnek, hogy ez a személyes elbeszélés a tudatlan folyamatok során az agyban előállított érzelmek, élmények, gondolatok és hiedelmek töredékének töredéke, amire nincs hatásunk.

Valójában, akkor hol is húzódik a tudatosság határa?