Jump to content

A párok többsége boldogtalan a gyermekük születése utáni évben

2020. 03. 06. 13:55

A gyermekvállalásra mindenki pozítiv élményként gondol, de sokszor vannak negatív hozományai is, amelyeket fel kell dolgozni.

Mihalec Gábor pár- és családterapeuta a Duna Televízió Család-barát műsorában elmondta, „általában a leendő szülőknek a gyermekvárás pozitív gondolatként jelenik meg, mégis a párok 67 százaléka boldogtalan lesz a gyermeke születését követő egy évben”.

A gyermek születését követő egy évben az egyik nehézség az alvásmegvonás. Ezáltal jelentkezik egy csökkent terhelhetőség, és egy megnövekedett terhelés, és ezt a kettőt kell egymással úgy összepárosítani, hogy még párként is közel érezze magát egymáshoz az anya és az apa.

„Sok férfi számára nehéz ezt a helyén kezelni. Ha korábban vágyott is a gyermekáldásra, negatívan érintheti, hogy kikerül a figyelem középpontjából” – részletezte a terapeuta a felmerülő gondokat.

Hozzátette, a terhesség időszakában jellemezheti a kispapákat a magzattal való rivalizálás, hiszen míg korábban megkapták párjuk teljes figyelmét, mostantól ezen osztozniuk kell.

„Sok esetben az érdeklődés elkezd másfelé terelődni, akár egy harmadik személyre is. Ezek a tényezők összeadódnak ilyenkor, és elmennek egymás mellett a párok” – fejtette ki a terapeuta.

A terapeuta egyszerű megoldást javasol erre a problémára, mégpedig azt, hogy próbáljanak minél több figyelmet szentelni egymásra. Éreztessék párjukkal, hogy még mindig fontosak, hogy férfiként vagy nőként tekintenek rájuk.

Amennyiben ez a figyelem, ez a különleges törődés megjelenik a kapcsolatban, akkor ez megőrzi a kapcsolatot, közel tudja tartani egymáshoz a párt a szülővé válás utáni kritikus évben is.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)