A depresszió lassan világszerte népbetegséggé növi ki magát, mindezek ellenére, még mindig keveset tudunk róla, és még mindig mások által negatív megbélyegzéssel élik a mindennapjaikat az állapotukat felvállaló depressziósok… Pedig a lehangoltsággal, negatív én- és jövőképpel társuló, apátiás állapot nem válogat. Élete folyamán rövidebb-hosszabb ideig, egyszer mindenki megtapasztalja. Csak a nők többször.

Depresszió számokban

A krónikus lehangoltság elsősorban a fejlett ipari országok mintegy melléktermékeként jelent meg és előfordulása ott a leggyakoribb. Hazánkban ma a depresszió előfordulása a felnőtt lakosság körében több, mint 15 százalék, és leggyakrabban a 15-19 év 45-50 éves korosztály érintett. Viszont felnőtt korban a nők kétszer olyan gyakran betegednek meg, és az átlagos életkor, amelyben a depresszió kialakul - ma 27-30 év között van.

Okai között a környezet túlzott nyomása, a magunkkal szemben támasztott elvárások irrális mivolta, a biokémiai folyamatok, a hormonális változások és a hajlam is okolható. De elsődlegesen a szerotonin ingerületátvivő anyagot használó idegsejtek kóros eltérései járulnak hozzájá a depresszió és a szorongás kialakulásához.

Miért a nők?

A válasz az evolúcióban keresendő. A férfiak és nők agyának bizonyos területein ugyanis markáns eltérés figyelhető meg, a szerotonint kötő receptorok számában és eloszlásában. A gyengébbik nem esetében ugyan a már említett hormont megkötő receptorból több található viszont kevesebb olyan fehérjéjük van, mely a szerotonint az azt kibocsátó idegsejtbe visszaszállítaná. Ez a fehérje felelős a depressziós tünetek féken tartásáért, a legtöbb antidepresszánsban is fellelhetők az SSRI-blokkolók.

A receptorok és a fehérjék nemenkénti eloszlása választ adhat arra, hogy miért gyakoribb a depresszió felbukkanása a nőknél.

A depressziósnak jobban fáj

Röviden és tömören, a depressziósnak jobban fáj minden. Ez a lehangolt állapot számlájára írható, ami az agy működésében és a fájdalomészlelésben is változásokat okoz. Hosszú távon pedig teljesen átalakul a depresszív állapotú ember fájdalomhoz való viszonya. A depresszióban szenvedők bizonyos agyi területei (köztük a jobb amygdala) jóval erősebb aktivitást mutatnak a várható fájdalom előtt. Emellett bizonyos területek aktivitása csökkent, ami szintén növelheti a fájdalomérzetet.

A megnövekedett fájdalomérzet, és a fájdalom érzet előtti intenzív agyi reakciók annak tudhatók be, hogy minél jobban tart valaki a fájdalomtól, és minél kiszolgáltatottabbnak, elesettebbnek érzi magát, annál intenzívebben fog reagálni az amygdala a fájdalomérzet tényleges érzékelése előtt. A kutatás a krónikus fájdalomérzet és a depresszió kapcsolatának megértését is segítheti, ugyanis az már kiderült, hogy a depressziós agy, intenzívebben reagál mindennemű fájdalomra.