A depresszió nem egyszerűen szomorúság vagy lehangoltság, nem olyan betegség, ami „egyszer csak magától elmúlik”. Sokkal súlyosabb ennél, amely kihat a beteg életminőségére, környezetére és munkájára is. Az, hogy ez a hatás mekkora, a betegség súlyosságától függ. A súlyos depresszió, az ún. major depresszió (MDD) mintegy 40 millió embert2 érint Európában - ez hozzávetőlegesen Spanyolország lakosságának felel meg.
Az Európai Gazdasági Térség országaiban a mentális egészségügyi ellátás krónikusan alulfinanszírozott, azaz nemcsak a társadalom, hanem az egészségügy sem kezeli megfelelő helyen.10 A major depresszióban szenvedő betegnek nem elég megküzdeni a társadalom meg nem értésével, a megbélyegzéssel, hanem a szakember segítsége is lassan vagy akár már későn érkezik. A depressziós betegeknek csupán 25%-a, sőt még a súlyos mentális zavarban szenvedőknek is csupán a fele kapja meg időben a megfelelő tanácsadást és/vagy gyógyszeres kezelést. A betegek fele három hónapot, 10 százalékuk pedig több mint egy évet vár a vizsgálatra4. Több országban a pszichoterápia és a tanácsadás költségét nem feltétlenül fedezi a társadalombiztosítás, de a hosszú várólisták miatt még akkor is nehezen hozzáférhető a megfelelő ellátás, ha a társadalombiztosítás állja a kezelést.
A major depresszió szinte észrevétlenül, fokozatosan nyomja rá bélyegét a beteg környezetére és munkájára is. Gyakran társul munkanélküliséggel, rossz lakhatási körülményekkel és szegénységgel. Sok esetben a beteg külső támogatás nélkül nem képes kitörni az elszegényedés ördögi köréből, a helyzetet pedig tovább rontja, hogy azok sem kapnak segítséget, akik betegségük ellenére visszatérnének a munkahelyükre.5 A major depresszió olyan károkat okoz társadalmi szinten is, amely meghaladja sok más betegség, akár a cukorbetegség társadalmi terhét.
A betegségnek visszatérő időszakai, ún. epizódjai vannak. Egy betegség epizód általában hat hónapig tart, de a betegek 20%-ánál a két évet is meghaladhatja6. A betegek jelentős részénél ezek az epizódok rendszeresen ismétlődnek, ennek következtében az sem meglepő, hogy a major depresszió a munkaképesség csökkenésének vezető oka világszerte1. Minden tizedik beteg kiesik a munkából, és epizódonként átlagosan 36 napig6 nem tudja végezni munkáját. Egy 2007-es vizsgálat alapján az Európai Gazdasági Térségben a depresszió okozta munkaidő – és ezáltal teljesítmény – csökkenés értéke 99,3 milliárd euró, ha ehhez hozzávesszük a 37 milliárdnyi egészségügyi kiadást, 136,3 milliárd eurót kapunk. Előzetes becslések szerint a depresszió többletköltségei is exponenciálisan nőnek majd, 2030-ra évi 92 milliárd euro többletköltséget vetítenek előre Európai Gazdasági Térség országaiban.
Sajnos nem mehetünk el csukott szemmel a depresszió és az öngyilkoság kapcsolata között sem. Európában évente 125.000 öngyilkosságot követnek el, 60 százalékuk7 diagnosztizált depressziós. A vizsgálatok azt igazolták, hogy minden ötödik depressziós öngyilkosságot követ el8. A kivizsgálásig eltelő időszakban a betegek 40 százaléka próbál ártani magának, és 6 betegből 1 öngyilkosságot is megkísérel. Különösen fontos erre odafigyelni, hiszen a fiatal munkavállalók vagy néhány éven belül munkába álló 15-29 éves, fiatal korosztály körében az öngyilkosság a vezető halálok9.
„Csak az EU 28 országában a lakosság 7%-a szenved krónikus depresszióban. A depresszió gyakorisága alig 15 év alatt 53,4%-kal nőtt, a várható élettartam pedig 10-25 évvel csökkent a betegség következtében. A WHO 2013-as adatai szerint a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2%-át a mentális zavarok okozták, és Magyarországon is ez a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka. A gazdasági veszteség pedig óriási, a GDP 1%-át is eléri. Ennek nagy részét, 88%-át nem az egészségügyi kiadások jelentik, hanem az, hogy a betegség alatt nem, vagy csak nem megfelelő hatékonysággal tud a beteg dolgozni”– mondta el Dr. Szekeres György, pszichiáter.
A megfelelő egészségügyi ellátás mellett éppoly fontos a társadalom elfogadása, a major depressziós betegek támogatása. A nyilvánosság előtt is nyíltan kell beszélni arról, hogy megbélyegzés és félelem nélkül, bátran forduljon szakemberhez a beteg, amikor segítségre van szüksége. Ma már számos nemzetközi szervezet képviseli a mentális betegséggel élők érdekeit az Európai Unióban: a GAMIAN-Europe (Global Alliance if Mental Illness Advocacy Network – Europe) érdekvédelmi és jogi segítséget ad, a EUFAMI (Europian Federation of Associations of Families of People with Mental Illness) olyan családokat fog össze, ahol mentális beteg él.
