Az amigdala (mandulamag) az agyféltekék halántéklebenyi részén található és fontos szerepet tölt be az érzelmi reakciók feldolgozásában, raktározásában. Ezen a területen azonosítottak a kutatók egy olyan sejtcsoportot, amelyik kritikus szerepet játszik a fenyegetettségi helyzetre adott válaszreakció kialakításában - olvasható a kutatásról közölt beszámolóban a Semmelweis Egyetem honlapján.
A szakemberek azt vizsgálták, hogy egy veszélyt jelző ingerre milyen agyi szabályozási folyamatban alakul ki a magatartási válaszreakció, vagyis az adott viselkedés. A fenyegetettségre adott reakció egy nagyon ősi, ösztönös és egyszerű panelekből felépülő válasz, ami az evolúcióban a túlélés egyik alapvető feltétele.
"Precízen körülhatároltuk egy agyi terület azon idegsejtjeit, amelyek a félelemmel kapcsolatos választ a kezükben tartják, és kimutattuk azt a mechanizmust is, amely során ez a sejtcsoport engedi, hogy egy veszélyre adott válaszreakció kialakuljon vagy sem" - idézik a cikkben Alpár Alánt, a NAP támogatásával a Semmelweis Egyetem működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport vezetőjét, az egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatóját, a most megjelent publikáció levelező szerzőjét.
A kutató beszélt arról is, hogy a most azonosított sejtcsoportnak kritikusan fontos, egyfajta "kapuőr" szerepe van ebben a folyamatban egy bonyolult szabályozó kör, összetett láncolat részeként, a környező idegsejtek működését befolyásolva. Éppen ezért pontosan definiálták az elhelyezkedését és az idegélettani sajátosságait is.
A szóban forgó sejtpopulációt, valamint annak funkcióját állatmodelleken azonosították a kutatók. Ugyanakkor a szintén a NAP által támogatott és a Semmelweis Egyetemen Palkovits Miklós professzor által vezetett Humán Agyszövet Bank mintái segítségével azonosították, hogy az emberi agy mandulamagjában ugyanezen a területen ugyanilyen neurokémiai tulajdonságú sejtek találhatóak.
"Funkcionális vizsgálatokat emberben még nem végeztünk, ugyanakkor mivel egy kritikus molekuláris mozzanatot azonosítottunk, hosszú távon akár gyógyszercélpontként is szolgálhat ez a sejtcsoport" - vélekedett Alpár Alán, aki ez utóbbival összefüggésben az új molekuláris szereplők mellett kiemelte az új, sejtszintű mechanizmus leírását.
A részletes, többek között neurogenetikai kísérletekben azonosították egy fehérjemolekula szerepét abban, hogy a sejt ki tudja helyezni a sejtek közötti kapcsolattartásért felelős receptorait a sejtmembránra, vagyis a sejt külső felszínére, lehetővé téve, hogy az ingerületátvívő anyag kötődhessen rajta. Ha egy adott agyterületen sejtspecifikusan megakadályozható a receptorok kihelyezése, az az emberi test működésének összessége tekintetében egy nagyon kis beavatkozás, de az adott viselkedési válaszreakció kialakításának szempontjából mégis óriási szerepe lehet - érzékeltette Alpár Alán, hogy hosszú távon miért jelenthet akár terápiás célpontot is az általuk leírt, a specifikus receptoralegységek mozgatását tisztázó mechanizmus.
A beszámoló szerint az egyetemi csapat együttműködik a Bécsi Orvostudományi Egyetem Molekuláris Idegtudományok tanszékének vezetőjével, Harkány Tibor professzorral, valamint a Karolinska Intézet professzorával, Tomas Hökfelttel, aki 2015-ben Semmelweis Budapest Awardban is részesült. A munkát az ugyancsak a NAP által támogatott Schlett Katalin vezette kutatócsoport (ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék) és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa, Zelena Dóra is segítette. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent publikáció első szerzője Hevesi Zsófia.