Jump to content

Az egészségével játszik, aki gyakran halogat

2023. 01. 18. 13:25

Svéd szakértők azt vizsgálták, hogy a rendszeres halogatás közvetlen összefüggésbe hozható-e a később kialakuló egészségügyi problémákkal. Meglepő eredményekre jutottak.

A halogatás magasabb stressz-szinttel, egészségtelenebb életmóddal és az egészségügyi problémákkal kapcsolatos orvoshoz fordulás késlekedésével is összefüggésbe hozható – állítja egy tanulmány a Science Alert magazin szerint.

De vajon a halogatás azért okoz rossz fizikai és mentális egészséget, mert az emberek például halogatják egy új edzésprogram elkezdését vagy az orvoshoz fordulást, vagy éppen fordítva, a rossz fizikai egészség fokozza a halogatást, mert nincs elég energiájuk a feladat elvégzéséhez?

Nyolc stockholmi és más svédországi egyetemről összesen 3525 diákot toboroztak, akiket arra kértek, hogy egy éven keresztül töltsenek ki kérdőíveket, amik a szokásaikat és egészségügyi állapotukat mérik fel, mind fizikai, mind mentális téren.

A kutatók azért döntöttek úgy, hogy egyetemi hallgatókon végzik el a vizsgálatot, mivel sokszor rendszertelen a napirendjük, ami a vizsgaidőszakok alatt még jobban felborul, a kaotikus napok pedig sokszor a halogatást is előidézik. A tanulók legalább fele olyan szinten halogatja a dolgokat, hogy az káros lehet a tanulmányaira nézve.

JAMA Network Open című szaklapban közzétett tanulmány azt vizsgálta, hogy a teendőiket rendszeresen elnapoló diákoknál nagyobb-e a kockázata a rossz mentális és fizikai egészségnek. A teszt után a 3525 diák közül 2587-en válaszoltak az úgynevezett utókövetési kérdőívre, ami a vizsgálat utáni kilenc hónapot fedte le egészségügyi állapotukra vonatkozóan.

Annak megértése érdekében, hogy a halogatás hogyan függ össze a későbbi egészségügyi eredményekkel, a vizsgálat kezdetén az elnapolásra nagyobb mértékben hajlamos diákokat összehasonlították a kisebb mértékben hajlamos diákokkal.

Az eredmények azt mutatták, hogy a halogatás magasabb szintje a depresszió, a szorongás és a stressz valamivel magasabb tüneteivel járt együtt kilenc hónappal később.

A magasabb szintű halogatással küzdő diákok nagyobb valószínűséggel számoltak be továbbá váll- vagy karfájdalomról, rosszabb alvásminőségről, magányosságról és pénzügyi nehézségekről.

A vizsgálat eredménye arra utal, hogy a halogatásnak számos egészségügyi probléma szempontjából lehet jelentősége, beleértve a mentális gondokat, a rokkantságot okozó fájdalmakat és az egészségtelen életmódot, de konkrét diagnózis egyik esetben sem volt közvetlen módon összefüggésbe hozható a halogatással. Tehát az ugyan nem bizonyított, hogy a halogatás közvetlen összefüggésben áll a különböző egészségügyi problémák kialakulásával, de a rendszeres halogatással járó magasabb stressz-szint, szorongás és egyéb tünetek a későbbiekben okozhatnak komoly egészségügyi problémákat.

Van azonban jó hír is a megrögzött halogatók számára, klinikai vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a kognitív viselkedésterápia hatékonyan képes csökkenteni a halogatás mértékét. A kezelés segít a személynek leküzdeni a halogatást azáltal, hogy a hosszú távú célokat rövid távú részcélokra bontja, kezeli a zavaró tényezőket, melyek elvonhatják az egyén figyelmét, és a negatív érzelmek átélése ellenére is a feladatra koncentrál.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)