A fehérhere vagy a réti perje ígéretes takarónövényfajnak számítanak, ellenben a vörös csenkesz nem jó, minthogy konkurenciát jelent a kukoricára. Amennyiben takarónövényeket alkalmazunk, érdemes csökkentett talajműveléssel dolgozni a kukoricaföldeken, minthogy ezzel egyrészt csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátást, másrészt a hagyományos műveléshez képest a gépi munkák kevesebb energiaigénnyel járnak. Ilyen környezetbarát módon érdemes tehát bioüzemanyag előállítás céljából a kukoricát termeszteni.

Kaliforniai kutatók Albanyban azt vizsgálták, hogyan lehet a kőolajszármazékokból nyert műanyagok helyett környezetbarát, azaz biológiai lebomló anyagokat termelni. Ebből a szempontból a kukorica – mint megújuló természetes forrás – a műanyaggyártáshoz kiváló, a későbbiekben természetes úton lebomló alapanyagot szolgáltat. Ráadásul magából a kukoricából történő plasztikelőállítás is jóval kevesebb gázemisszióval jár, mint a hagyományos úton – kőolajból – történő gyártás.

Az eljárásnak az a lényege, hogy a kukoricacukrot fermentálással tejsavvá alakítják, mely politejsav (PLA) formájában adja a műanyag alapanyagát. Az így nyert környezetbarát anyagnak egyetlen hátránya a hőérzékenység, mely akadály leküzdésére egy „hőre lágyuló anyagok behajlási hőmérsékletének(HDT) modifikátora” nevű anyagot kevertek a PLA-hoz. A modifikátor hozzákeverésével a PLA hőre lágyuló behajlási hőmérsékletét legalább 35 C fokkal lehet megnövelni. Ezzel a PLA-alapú plasztikokból palackokat, poharakat lehet előállítani, melyekbe forró italok és élelmiszerek tölthetők.

Fotó: freedigitalphotos.net

biokalauz.hu/agroinform.com