Jump to content

Idén is jelentős növekedés várható a napenergia-iparban

2014. 05. 05. 13:22

Eltelt az év első harmada, a napelem piac világszerte „dübörög”. De vajon mi várható idén és a közeljövőben a szakmai lapok és piacelemző cégek szerint: mekkora növekedés várható és milyen eloszlásban a napelemes piac szereplői számára. Ha a földrajzi elosztást nézzük, akkor folytatódtak a korábbi évek trendjei. A korábbi éllovas Európa elvesztette vezető helyét az új PV kiépítésekben, napjainkban már Ázsia számít az első számú napelem beruházónak. Míg 2011-ben Európában telepítették a világ napelemes rendszereinek 70%-át, tavaly ez az arány már csak 28% volt. Eközben az Ázsiában tavaly már a világ napelemeinek 57%-át telepítették, és az előrejelzések szerint a következő években is jelentős és folyamatos növekedés várható az ázsiai és óceáni régióban.

Ezek után talán nem is annyira meglepő, hogy tavaly a legnagyobb piac Kína volt 11,3 GW kiépítéssel, második Japán 6,9 GW-tal, míg az USA a harmadik 4,8 GW-tal. A korábban évekig világelső Németország 3,3 GW kiépítéssel ma is a legnagyobb Európában, de világszinten már csak negyedik. Ez önmagában is jelentős visszaesés, de ha arányaiban nézzük, a német piac 57%-kal kisebb, mint 2012-ben. Európában a németek után Olaszország, Nagy-Britannia, Románia és Görögország építette ki a legtöbb napelemes rendszert.

Idén is jelentős növekedés várható a világban, és a bővülés motorja Ázsia lesz, főként Kína napelemes programja növeli leginkább a világ PV kapacitását. Ugyanakkor Európában is kisebb növekedést várnak az elemzők, 18 hónapos stagnálás és visszacsúszás után idén 11-12 GW lehet az új telepítés összteljesítménye.

Ami még világszinten jelentős, az a fejlődő országok térnyerése: az előrejelzések szerint 2017-re 10GW fölé nőhet az ott telepített napelemek éves összteljesítménye, ami a mostani számok háromszorosa. Szakemberek szerint a jelenlegi növekedésnek köszönhetően 2018-ra már át fogja lépni az évi 100 GW kapacitást az évente telepített napelemek összteljesítménye – azaz mintha évente 100 új paksi blokkot építenének szerte a világban napelemekből.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/napelemek.blog.hu