Jump to content

Eco-marathon: tizedével könnyebb a győri autó

2014. 05. 13. 12:50

A tavalyinál tizedével könnyebb járművel indul a hétvégén a rotterdami Shell Eco-marathon Europe 2014 versenyre a győri Széchenyi István Egyetem csapata - hangzott el pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyen bemutatták idei napelemes autójukat. Pup Dániel csapatmenedzser elmondta: tavaly 97 kilós volt a kocsi, idén viszont "bőven kilencven kilogramm alá be tudtunk férni", akár a 85-höz is erősen közelítve. Tavaly 34 induló közül hetedikek lettek a városi koncepcióautók kategóriájában, de most is mintegy negyven rivális között kell bizonyítaniuk a hatékony energiafelhasználást díjazó versenyen.

A csapatmenedzser elmondta, nagyon sok mindent könnyítettek, nagyon sok mindent fejlesztettek a járművön. Hozzátette, ugyan a 2013-as versenyautót fejlesztették tovább, mégis új az autó, hiszen teljesen új az első és a hátsó futómű is.

Ugyanakkor komoly feladat elé állította őket az a szabálymódosítás, amely szerint se gyári, se abból átalakított elektronikai vezérlőegységet nem használhatnak a csapatok; ezzel péntek hajnalban tehették meg az első tesztköröket, említette meg Pup Dániel.

A viadalról szólva a csapatmenedzser elmondta: vasárnap indulnak a versenyre, amelynek első két napja a regisztrációval telik, a következő kettő pedig a gépek vizsgájával. Ennek során órákon keresztül, több száz szempont alapján vizsgálják a kocsikat. A következő két nap a tesztelésé.

Maga a két napon keresztül tartó verseny pénteken délben veszi kezdetét; ekkor a Rotterdam belvárosában kialakított 1,6 kilométeres pályán kell a járműveknek négy futamban 10-10 kört teljesíteniük, legfeljebb 40 perc alatt.

Fotó:freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/MTI