A tervek szerint az első hajó már jövő héten elindulhat. Ausztrália északi részén számos olyan társaság működik, amelyek a hagyományos közösségekre alapozva egyfajta biogazdálkodást valósítanak meg. Az általuk tartott állatok extenzív módon, vagyis nagy területen való legeltetéssel fejlődnek.
Tartóik elutasítják az ennél kifejezettebb takarmányozást, valamint az antibiotikumok és hormonok alkalmazását, termékeiket tehát kiválóan tudják értékesíteni a bioélelmiszerekre fogékony vásárlók körében, ugyanakkor jó árat kérhetnek a gyapjúért is.
Míg Ázsiában egymást érik a logisztikai fejlesztések, a fizetőképesebb térségekben, így Európában, Amerikában, Ausztráliában, és egyes ázsiai metropoliszokban is egyre nagyobb igény mutatkozik a bioélelmiszerek iránt. Egyre többen jönnek rá, hogy a bioélelmiszerek kereskedelme egyre nagyobb üzlet, amelyet ráadásul csak Európában állítanak elő kisgazdaságokban. Amerikában és Ausztráliában a biogazdaságok is jellemzően nagyok, és komoly árbevétellel rendelkeznek.
Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/logisztikama.hu