A Fiat eredetileg azért fejlesztette ki az 500-as elektromos változatát, hogy bizonyítsa, erre is képes. Ugyanakkor Marchionne már a bemutatása előtt úgy nyilatkozott, hogy legalább tízezer dollár veszteséget hoz majd minden példány. Alaposan alábecsülte a típus gyártási költségét, ugyanis most már 14 ezer dolláros veszteségről beszél példányonként. Ez napi árfolyamon számolva több mint 3 millió forintnak felel meg.
Ugyanakkor az autó a vásárlók számára is meglehetősen drága, hiszen 32 ezer dollár – mintegy 7 millió forint. Kizárólag az Egyesült Államokban értékesítik, és államonként változó mértékű állami kedvezményt adnak rá.
A tavalyi Los Angeles-i Autószalonon bemutatott Fiatban egyébként egy 24 kWh-s Li-ion akkumulátorcsomagot építenek, ez táplálja a 111 lóerős villanymotort, amely 140 km-es hatótávolságot és 137 km/h-s végsebességet biztosít az elektromos 500-as számára.
Marchionne szerint gazdasági szempontból megvizsgálva, a Teslán kívül nincs olyan gyártó, amelynek megérné elektromos autót piacra dobnia. Úgy gondolja ők is csak azért sikeresek, mert hihetetlen magas áron képesek értékesíteni modelljeiket.
Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/totalcar.hu