Jump to content

Energiaimportjának 87%-át pazarolja el az Európai Unió

2014. 06. 11. 17:18

Évi 573 milliárd eurót költ az Európai Unió, benne Magyarország energiahordozók importálására, miközben 500 milliárd eurót pazarol el évente energiaveszteség miatt. A veszteség 40%-áért az európai épületállomány felel, mert 80%-uk energiahatékonysági szempontból korszerűtlen, így szigeteletlen. Az EU jelenlegi, 220 milliós épületállományából 160 millió épület előreláthatólag még 2050-ben is állni fog, ami azt jelenti, hogy ennek a veszteségnek jókora részét még évtizedekig elkönyveli majd a közösség, köztük mi, magyarok.

A Financial Times brit gazdasági lap szerint is égető szükség lenne a megtakarításokra, ők éppen egy magyar példával szemléltetik, hogyan lehetne drasztikusan csökkenteni a kiadásokat. A Kauf Insulation és a Budapesti Műszaki Egyetem Nálamszigetelnek programja idén tavasszal azt bizonyította be, hogy családi házak szigetelése esetén a fűtési költségeket akár 46%-kal is vissza lehet fogni.

A Knauf Insulation 21 másik nemzetközi céggel együtt nyílt levelet juttatott el az európai döntéshozókhoz, melyben felhívja a figyelmüket arra, hogy megfelelő szabályozással mind az energiaveszteség, mind az energiafüggőség nagymértékben csökkenthető lenne. Az Európai Bizottság adatai szerint a kontinens államai már saját energiaigényük felét sem tudják előállítani, évente 573 milliárd eurót költenek behozatalra, amivel teljes energiaigényük 53%-át fedezik.

A Knauf Insulation sajtóközleményéből kiderül, Magyarország az Unióhoz hasonlóan energiafüggőségben van más országoktól, ennek a függésnek a mértéke a közösségéhez hasonló. Amíg az Unióban 2012-ben 53,4% volt az import aránya, itthon 52,3%. Szilárd energiahordozókból az Unió behozatala 42,2%, hazánké 36,8%. Kőolajból a közösség 86,4%-ot, földgázból 65,8%-ot importál, Magyarország 80,8%-ot és 72,9%-ot.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/kKnaufinsulation