Jump to content

Küszöbön toporog az Öko vész?

2014. 08. 07. 19:00

Minek köszönhető a naponta váltakozó trópusi, sivatagi vagy épp mediterrán égövi jellemzőkkel megáldott időjárásunk? Mi lesz még itt, ha így fojtatjuk? Tények egy fontos problémáról.

Az időjárás szélsőséges viselkedésének okaként szinte azonnal a globális felmelegedést nevezzük meg. Szintén azt tartjuk minden baj forrásának, ha olvadnak a jégsapkák, ha egyes évszakok elmaradoznak a körfogásban, vagy ha egy-egy populáció kihaló félbe kerül. Természetesen a felmelegedés problémáját is kétféle szemszögből tanulmányozzák. Vannak tudósok, akik azt mondják, hogy a Föld melegedése teljesen normális, a „működési” folyamat része, míg egy jelentősebb tábor a teljes ellenkezőjét vallja.

A globális felmelegedés meghatározása lényegében annyit tesz, hogy a Föld átlaghőmérséklete növekszik úgy, ahogy a levegő és az óceánok hője is. Ez világméretű változásokat idéz elő, persze nem egyik napról a másikra, de 40-50 év múlva, a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni, a hanyagság árát amit az életet szolgáltató Földünkkel szemben műveltünk.Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) számításai beigazolódni látszanak. Az eddig mért adatok pontosan alátámasztják becslésüket, miszerint 2030-ra az átlaghőmérséklet 1,1-2 Celsius fokkal emelkedik. Ez most nem tűnik hatalmas eltérésnek, de ha belegondolunk, hogy ilyen vagy esetleg gyorsabb ütemben melegszik a felszín, a jégsapkák megolvadnak, az alacsonyan fekvő területeket elönti a víz. Az ott lakók kivándorlásra kényszerülnek, így több régió kieshet a gazdasági körforgásból. Nem beszélve a környezet eltartó képességéről, ami szintén függ a hőmérséklettől. Persze a természet alkalmazkodik a változásokhoz, de csak egy ideig. Az éghajlati övek fokozatos eltolódása is megfigyelhető, ami egy adott terület specifikus növény számára már nem kecsegtető.

Az időjárás kiszámíthatatlan, egy adott évszakra nem jellemző hőmérsékletet, csapadékmennyiséget vagy épp napsütést produkál. Akár egy hónap alatt felvonul az ősz, a tavasz, a nyár, és az alacsony hő, mi pedig csak morgolódunk, hogy milyen szeszélyes is az idő. Pedig a természet nem „bolondul” meg magától.

Mindenki tudja, mi okozza a változást, de senki nem tesz eleget ellene, mert a saját érdek mindig előrébb való, de abba kevesen gondolnak bele, hogy ha így megy tovább, egyszer nem lesz mit a saját érdekük elé helyezni.