Jump to content

A városi „mezőgazdaság” globális szükségessége

2014. 11. 27. 12:30

A városi mezőgazdaság nagy szerepet játszik a globális élelmiszer-biztonság egyensúlyában, derül ki egy friss tanulmányból.

A vizsgálatban 28 EU ország vett részt, és azok műholdas adatai. Az eredmények egy új megállapítás és terv alapjául szolgálhatnak, miszerint a vidéki gazdaságok osztatlan figyelmét a városi szerveződések felé is kéne fordítani. Tehát, fel kell ismerni az városi farmerkedés fontosságát, és támogatni kell azt is. Na persze ez alatt nem az erkélyeken létrehozott mini kertet kell érteni, hanem a város 20km-es sugarában lévő földeket és településeket.

Ugyanakkor a két földművelési formát nehéz összehasonlítani, hiszen mindkettő eltérő feltételek mellett működik, ám egy azonos pont megtalálható: a növények. A kutatók meglepően konstatálták, hogy egyes vidéki területeken kevesebb rizst termelne, mint mondjuk ugyan azon rész városi gazdaságaiban.

Erre talán lehet a magyarázat, hogy a lakosság több mint fele már a városokban él, így a termelés, és a megéléshez szükségek nagy része is oda koncentrálódott. Nagy előnye ezeknek a város közeli ültetvényeknek, hogy szelektíven és újrahasonított elemek felhasználásával működnek. Pl.: sok helyen az öntözőrendszer a városi szennyvizet használja, persze megtisztított formába.

Egy évtizeddel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy több hektáros kiterjedésű város közeli helyeken termeljenek az ott élők, mára azonban ez az életforma vált követendővé.


(A kép forrása: http://www.bbc.com/)