A meditációt már őseink is űzték, a mentális, fizikai, szellemi és spirituális feltöltődés regenerálódás miatt. Legalábbis a laikus megközelítés szerint ez volt a magyarázat. Ám létezik egy tudományos aspektus is.

Az utóbbi szemszögéből tekintve a dologra, az első és igazán megválaszolásra szoruló kérdés az: hogy a meditáció pontosan, hogyan hat a testre? Tényleg befolyásol bármit is? Lássuk mit mond a tudomány.

Az egész az agyban kezdődik. A meditáció alatt az agy a megnövekedett aktivitást mutat azokkal a területekkel kapcsolatban, amelyek a szorongáshoz, depresszióhoz köthetőek. A meditáció alatt az agy egy úgynevezett, alapértelmezett módra áll vissza, amikor a külvilág ténylegesen megszűnik, nem érzékeli azt. Ezáltal a negatív viselkedésért és érzelmekért felelős területek rehabilitálódnak, egyfajta öngyógyítás indul be a szürkeállományban. A folyamat során mérhetően növekszik a memória, a toleranciaküszöb, az önismeret és a céltudatosság.

Egy kísérlet során Buddhisták és otthoni önjelölt meditálókat figyeltek és vetettek alá vizsgálatoknak. Az eredmények azt mutatták, hogy a buddhista szerzetes agyának az empátiával kapcsolatos területe hangsúlyosabb, illetve az agyhullámai is módosultak. Műszerekkel, egzakttan mérhető volt ez a változás, ami azt mutatta, hogy a buddhista szerzetes agya több Alfa hullámot bocsát ki, mint egy hagyományos emberé. Az Alfa hullám felelős a rosszkedv, fájdalmak, depresszió, stressz, negatív impulzusok redukálásáért.

Nem csak mentálisan, de fizikálisan is megváltoztatja a meditáció az agy működését. Tanulmányok bizonyítják, hogy 8 hét meditáció után agy szürkeállománya megváltozott, illetve az amygdala működése is „megújult”.

Ha az buddhistáknak nem hitt, a tudománynak már csak fog.