Az első kihalási hullám kb 488,3 – 443,7 millió évvel ezelőtt az Ordovícium földtörténeti időszakában történt. A tömeges pusztulás oka a nagy eljegesedés, ami pillanatok alatt felváltotta az üvegházhatást. A hirtelen éghajlatváltozásban a tengeri élőlényeg közel 60%-a veszett oda, míg a teljes „kihalási mutató” 85%-áll meg. A korszakban egyébként jelentős mennyiségű kőolaj és földgáz keletkezett.

Az ezt következő, második pusztítás 419.2 ± 3.2 millió évvel ezelőttre tehető, amit egyrészt szintén a globális lehűlés, másrészt a tengerek oxigénhiánya és szintjének emelkedése idézett elő. A tengeri élőlények 70%-a veszett oda. Leginkább korallzátonyok, trilobiták, rugosák, és tabulaták pusztultak el.

A harmadik kihalási hullám A perm–triász, közkeletű nevén „Great Dying” („Nagy Kihalás”) mintegy 251 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Az ok az extrém száraz és forró időjárás, illetve a vulkánkitörések okozta széndioxid koncentrátum légköri növekedése. A kettő egymásra hatása miatt növekedett az oxigén szintje és állandóan növekedett a hőmérséklet. A tengeri élőlények 96%-a a gerinces fajok 70%.a halt ki. A biodiverzitás helyreállásához 10-20 millió évre volt szükség.

Folytatás holnap!


(A kép forrása: http://images.nationalgeographic.com/)