A teljes lakosság egyharmada. Ekkora az aránya a nyugati országokban azoknak, akik évente élelmiszer-eredetű megbetegedéssel is küszködnek. Mindemellett minden évben 2,2 millió fő azoknak a – főként fejlődő országban született, kiskorú – áldozatoknak a száma, akik szerte a világon fertőzött ivóvíz vagy táplálék fogyasztását követő gyomorbetegségben hunynak el.

Ha mindezt párhuzamba állítjuk az exponenciálisan, a mezőgazdasági termelésnél gyorsabban növekvő élelmiszerkereskedelemmel – melyben valójában nem is országok, hanem vállalatok jelentik a határokat kijelölő egységeket –, nem nehéz belátni, hogy a bolygó bármely pontján előállított élelmiszer rövid idő alatt képes lehet kórokozók révén egy földrajzilag tőle távol élő közösséget is veszélyeztetni. A kockázatok között számos olyan tényezőt találunk, amely a legújabb kor velejárója, ilyenek a klímaváltozást következtében egyre inkább teret nyerő egzotikus betegségek, a biológiai terrorizmus veszélye vagy a zoonózisok (az állatról emberre terjedő betegségek).

A fogyasztó védelmét szem előtt tartva két fő terület áll az élelmiszerlánc-biztonság fókuszában: az élelmiszer nyomon követése és a várható veszélyek előrejelzése. Mindkettő információigényes tevékenység: előbbit többek között az ENSZ-gondozásban levő kereskedelmi adatbázis, a Comtrade támogatja, míg utóbbit az európai élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszer, a RASFF segíti. Az adatbázisokból kiderül, hogy minél nagyobb az egy területen áthaladó kereskedelmi élelmiszerforgalom, annál később „bogozható ki”, mi okozta a területen elinduló járványt.

A jelenségre jó példa a 2011 májusában, Németországban kirobbanó járvány, melyet az Escherichia coli O104:H4 baktérium okozott. Az európai élelmiszerkereskedelem abszolút centrumterületén felbukkanó, vérszegénységgel és veseelégtelenséggel fenyegető megbetegedéshullámról több, egymással ellentétes információ látott napvilágot a sajtóban. A Robert Koch országos járványügyi intézet és az alsó-szászországi laboratóriumok sokáig a sötétben tapogatóztak a forrást illetően: kezdetben a Spanyolországból importált uborkát „gyanúsították”, majd az Észak-Németországban termelt paradicsomnak és salátának tulajdonították a megbetegedéseket, miközben a járványt valójában elindító, Egyiptomból származó görögszéna-magvakat csak bő egy hónappal az első betegek regisztrálása után nevezte meg a mezőgazdasági minisztérium. A fertőzés végül ötven halálos áldozattal és több mint háromezer megbetegedéssel járt.

A központi területeken átmenő élelmiszerforgalom tehát jelentős kockázatot rejt magában, a számtalan lehetséges fertőzött termék közül nehéz kiválasztani a ténylegesen veszélyeseket. (Érdekes adalék ehhez, hogy e „kockázati piramis” tetején nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepe okán Hollandia áll, az általuk termelt, feldolgozott vagy elosztott élelmiszer érinti a legtöbb célország fogyasztóit.) Országok helyett azonban lényegre törőbb vállalatokról beszélni, hiszen a valós kapcsolatok köztük jönnek létre. A munkát nehezíti, hogy jelenleg nincs globálisan egységes, vagy egyáltalán kötelező nyilvántartás e multinacionális cégek élelmiszerkezeléséről.

A járványügyi következtetések levonását segíti a felismerés, hogy a hálózatok rendezőelvei gyakran egyeznek, legyen szó egy természetben megfigyelt jelenségről vagy akár emberi kapcsolatokról. Utóbbira mutat példát az a Plos One tudományos folyóiratban megjelent tanulmány, amely rávilágít: a közösségi média nem csak kommunikációra, de előrejelzések készítésére is alkalmas. A kutatás abból a felismerésből indult ki, hogy a Twitteren ma már milliószámra elérhetőek a rövid, földrajzilag azonosítható, valós idejű üzenetek a helyiek egészségi állapotáról. A közösségioldal-alapú, költségkímélő járványkövetés 85 százalékos pontossággal tudta meghatározni az influenzajárvány által a közeljövőben érintett területeket, miközben két héttel megelőzte az amerikai járványügyi központ (CDC) prognózisait.

Ezek az elemzési módszerek – már csak az előrejelzés pontosabbá tétele miatt is – egyelőre további fejlesztésre várnak, azonban jól mutatják a publikus adatbázisokban rejlő lehetőségeket. Az élelmiszeripar mindenesetre összetettebb a humánegészségügynél, hiszen személyek helyett vállalatok állnak kapcsolatban egymással és a fogyasztóval. A helyzet ugyanakkor reményre ad okot: a már említett németországi E. coli járvány utólagos elemzésében kimutatható volt, hogy a megfelelő fizetési dokumentumokban rejlő adatok ismeretében hamarabb is felderíthető lett volna a veszély.

A globalizációs folyamatok erősödésével és a világnépesség növekedésével az élelmiszeripari nyomon követés és előrejelzés is új kihívások előtt áll, melyek egy részére a hálózatkutatás új módszerei adhatnak választ. A teljes tanulmány elolvasható a Természet Világa 2015/1. különszámában vagy elérhető itt.