Korábban úgy vélték, a metán csak oxigénmentes környezetben termelődik, például tavak fenekének oxigéntől szinte elzárt üledékrétegeiben. De egy friss svájci tanulmány ezt az állítást most megcáfolta.

A Genfi Egyetem (UNIGE) kutatói két évet felölelő terepmunkával megállapították, hogy valójában a tavak oxigéngazdag, szél borzolta felszíne jelentős mennyiségű metánt termel. Az eredmények váratlanul érték a kutatócsoportot, mely Aargau kanton Hallwil-tavának felszíni, ötméteres vízrétegében mérte meg a metán koncentrációját és kibocsátását.

„Valami nagyszabású megy végbe a felszíni vizekben, amire eddig senki sem figyelt” – mondta Daniel McGinnis, a tanulmány társszerzője. Az óceánok felszíni vizeiben is mértek hasonló jelenséget, ám az nagyjából ezerszer alacsonyabb koncentrációt mutatott.

Bár a Földön az édesvizek borította felület kisebb, mint az óceánok vízfelülete, metánkibocsátásuk ugyanakkora a svájci tudósok szerint.

Hallwil-tó évente mintegy huszonöt tonna metánt bocsát ki, úgy vélik, ennek kilencven százaléka a vízoszlop felső, ötméteres rétegében képződik. A jelenség a tudósok szerint más tavakban is hasonlóan megy végbe. Lehetséges tehát, hogy a tavak hatalmas metánkibocsátók, sokkal nagyobbak, mint korábban becsülték. A jelenség oka egyelőre nagyrészt ismeretlen.

A tó metántermelését összehasonlították a szarvasmarhákéval is, ami jelentős forrása a légkörbe jutó üvegházhatású gáznak. A hozzávetőleg tíz négyzetkilométert borító Hallwil-tó évente annyi metánt termel, mint egy kétszáz szarvasmarhából álló csorda.

A Nature Communications című szaklapban közölt kutatás szerzői a tófelszín metánkibocsátásának egyik forrásaként az algákat említik. De a tavak oxigénszegény zugait is vizsgálták az okok között, mivel felvetésük szerint azok „metáninkubátorként” működhetnek.