Jump to content

Nincs vége a napelem parkokért folytatott hazai aranyláznak

2018. 02. 14. 13:05

A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) által nemrég közrebocsátott adatok alapján akár úgy tűnhetne, hogy lecsengőben van a napelem parkok létesítéséért az elmúlt években folytatott aranyláz.

 

Ezek szerint ugyanis 2016-ban kötelező átvételi jogosultság (KÁT) megállapítására több mint 2000 kérelmet nyújtottak be, míg 2017-ben csak a tizede érkezett a METÁR (megújuló támogatási rendszer) – ez a KÁT-ot (kötelező átvételi rendszer) 2017 januárjától felváltó megújuló támogatási forma – bármely formájának igénybevételére.

Ennek oka az, hogy csak a 2016 vége előtt benyújtott kérelmek esetében volt arra lehetőség, hogy a MEKH a tervezett nagy kapacitású naperőmű által termelt áram értékesítését biztosító kötelező átvételi jogosultságot adjon.

A még 2016-ban benyújtott, naperőmű létesítésére és kötelező átvételre vonatkozó engedélykérelmek többsége jelentős terjedelmű és időtartamú hiánypótláson ment keresztül, és a MEKH csak az elmúlt hónapokban adta ki a kért engedélyek és jogosultságok legnagyobb részét; néhány eljárás pedig még mindig nem zárult le.

Ugyanakkor a MEKH által publikált adatokból az is kitűnik, hogy 2018 januárjában már újabb 86 METÁR kérelem futott be, ami jelzi, hogy a megújuló kiserőművekre irányuló bővítési kedv az új támogatási rendszerben is kitarthat.

Mindez tovább fogja fokozni a hazai naperőmű ‘boom’-ot, melynek hatásaként 2018. év végére akár több száz megawattra is megnőhet a hazai napelemes beépített kapacitás.

2016-os év végi állapot alapján hazánk energiamixében a napelemes villamosenergia-termelés a hasonló természeti adottságokkal rendelkező országokhoz képest alacsonyabb szinten van, ez alapján a kapacitás megduplázódása esetén érhetnénk el a régiós átlagot.

(Forrás: biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)