Jump to content

Mi zavarja meg legjobban az alvási ciklust?

2018. 04. 11. 14:30

A digitális készülékek éjszakai használata rossz hatással van a gyerekek alvási szokásaira és károsítja mentális egészségüket - közölték ausztrál kutatók.

 

Liz Bobos, az ausztrál főváros iskolaigazgatóit tömörítő egyesület (ACTPA) elnöke szerint a gyerekek úgy viselkednek, mintha “készülékvámpírok” lennének, akiknek összezavarodott az alvási ciklusa, és a tanítási napok nagy részét átalusszák.

“Ágyba tesszük a gyerekeinket, mesét olvasunk nekik, jó éjszakát kívánunk, majd azt gondoljuk, csukva maradnak azok a szemek – de erre nincsen garancia” – nyilatkozta Bobos pénteken az ABC televíziónak.

Sarah Blunden, az alvással kapcsolatos ismeretterjesztéssel foglalkozó ausztrál központ (Australian Centre for Education in Sleep) igazgatójának elmondása szerint a mobileszközök által kibocsátott kék fény késlelteti a melatonin, az alvás szabályozásáért felelős hormon termelését és megzavarja a test úgynevezett cirkadián, vagyis 24 órás ritmusát, amely szabályozza az alvási ciklust is.

“Mivel a cirkadián órának van egy kifutási ideje, ha később fekszünk le, később leszünk éberek. Ha valami miatt meg van zavarodva a cirkadián ritmusod, késik, és ráadásul minden nap változik, sokkal hajlamosabb vagy az érzelmi labilitásra, a depresszióra vagy depressziós és szorongásos hullámokra” – fejtette ki a szakértő.

Bobos kiemelte: az iskoláknak és a szülőknek biztosítaniuk kell, hogy a gyerekek megfelelően alkalmazzák a technológiákat. ”Az iskoláknak nagy szerepük van abban, hogy megtanítsák a gyerekeket arra, hogyan teremthetnek egyensúlyt az életükben” – mondta.

 
(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)