Jump to content

Mosollyal is fizethetnek a boltokban Sao Paolóban

2022. 05. 20. 15:25

A Mastercard új programot tesztel, a vásárlók a pénztárnál akár a kezükkel vagy a mosolyukkal is fizethetnek.

A Mastercardnak szándékában áll még ebben az évben globálisan kiterjeszteni a terméket. Bár az arcfelismerő technológia már régóta szemöldökráncolásra készteti a polgárjogi csoportokat, a pénzügyi vállalat közölte, hogy folytatja a technológiát, amely állítása szerint felgyorsítja a fizetést, csökkenti a sorban állást és nagyobb biztonságot nyújt, mint egy hagyományos hitel- vagy bankkártya.

A regisztrációhoz a felhasználó egy képet készít az arcáról vagy beolvassa az ujjlenyomatát. Ez az okostelefonon vagy egy fizetési terminálon történhet, és ezt követően hozzáadhat egy kártyát a rendszerhez, amelyet az összekapcsol a biometrikus adataival – derül ki a The Guardain cikkében. 

 

 

Az első kísérleti projektek ezen a héten indulnak Brazíliában, Sao Paulo öt szupermarketjében, ahol a vásárlók az üzletben vagy a helyi partnernél, a Payface alkalmazásán keresztül regisztrálhatnak a biometrikus fizetésre.

A Mastercard a technológiát Latin-Amerika, a Közel-Kelet, Afrika és Ázsia piacain is bevezetné. Ez része a vállalat azon törekvésének, hogy belépjen az érintésmentes biometrikus technológia piacára, amely a KBV Research piackutató adatai szerint 2026-ra várhatóan 18,6 milliárd dollárt ér majd.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)