A brit egészségügyi minisztérium szerdai ismertetése szerint meghaladta a 18 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában. Az új adatsorból kitűnik, hogy az utóbbi tíz napban több
A világon 112 536 726 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki térképén az ország keleti felében Szeged, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Oszlár, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok, míg a nyugati országrészben Mosonmagyaróvár szerepel a veszélyes levegőminőséget jelző
Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.
Van, aki megvajazza, van, aki lekapargatja a felületét, és akad, aki egyszerűen kidobja a feketére sült szeleteket, az élmény viszont ilyenkor mindenképpen odavész.
Kisfilmsorozatban mutatja be az egyszülős családok mindennapjait, nehézségeit a gyerekek szemszögéből az Egyszülős Központ. Az animált sorozat célja, hogy az egyedülálló szülők világnapjáig, március 21-éig felhívja a közvélemény figyelmét a
A tanulmányhoz a Glasgow-i Egyetem kutatói 200 ezer felnőtt egészségügyi adatait használták fel. Az elemzés megállapította, hogy 2003 és 2017 között a dohányzás miatt bekövetkezett halálozás aránya 23,1 százalékról 19,4
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni "csodaszereket" próbálnak meg értékesíteni.
Egy étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében - derült ki egy nagyszabású nemzetközi vizsgálatból. A New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált tanulmány csaknem kétezer ember bevonásával készült -
Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói a világon egyedülálló új módszert dolgoztak ki az agysejtek élettani működésének vizsgálatára. Saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciával vezérelt, automatizált mikroszkóprendszerükkel képesek
A rendkívüli hideg a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívták fel a figyelmet az állatvédő.hu oldalon.
A lassan egy éve tartó nehéz és embert próbáló időszakban még inkább felértékelődnek az emberi kapcsolataink és talán soha nem volt ennyire fontos, hogy érezzük: összetartozunk.