Csak óvatosan a közös szelfizéssel, mondják német tudósok, akik a téma vizsgálata során, nem egyedüliként, arra jutottak, hogy a közös fotózkodás nem csak vidám emlékeket hagyhat maga után, hanem tetveket
Itt a tavasz, ami a barnulás szerelmeseit még inkább a szolárium irányába tereli. Elvégre ki ne akarna nyárra napbarnított bőrt? De mit tehetünk, ha barnulnánk, de egészségesek is maradnánk?
Spanyol kutatók kiszámolták, hogy mennyi ideig kell napon tartózkodni, hogy a szervezet hozzájusson a szükséges D-vitaminmennyiséghez: míg tavasszal és nyáron elegendő 10-20 perc, addig télen legalább két óra szükséges.
Az emberek mai életvitele is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több az allergiás az országban.
Miben szenvednek a legtöbben, mivel fordulnak leggyakrabban orvoshoz, és úgy általánosságban, mennyire vagyunk egészségesek? A magyar lakosság egészségi állapota a feldogozott statisztikai adatok tükrében 2017-ben 74 szakmai szervezet összefogásával tovább folytatódik hazánk átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, addig is itt vannak a részeredmények.
Egy holland tanulmány szerint a dió, a gyümölcsök és a hal napi fogyasztása 40 százalékkal csökkentheti a mellrák kialakulásának veszélyét.
Az álláshirdetések több mint negyven százaléka vár el valamilyen szintű angol nyelvtudást, akár olyan pozíciók esetében is, ahol nem lenne feltétlenül szükséges. A legtöbbször nem kötik szinthez a nyelvtudást, ám
Pár év, vagy hónap kihagyás után nem egyszerű visszarázódni. A nehézségeken azonban lehet könnyíteni, ha egy jó edzéstervhez alkalmazkodik. Az alábbi menetrend nekem tökéletesen bevált, így bátran ajánlom mindenkinek, aki
A kemény diétát követő hetekben a fogyni vágyók közel nyolcvan százaléka hízza vissza a leadott kilókat. Ez nem más, mint a jojó effektus, amit sokat az akaraterő hiányával azonosítanak. De miről is van szó valójában?
A szülők nagy része nem beszél otthon a munkájáról, se a kudarcairól, se a sikereiről, és a gyerekeik se nagyon érdeklődnek a benti dolgokról. Fontos azonban, hogy a családban is
Vitathatatlan tény, hogy minden cég számára fontos a kötelességtudó, jól teljesítő munkaerő, és ezért a legtöbb munkavállaló hajlandó is szorgalmasan dolgozni, túlórázni, ha kell vagy feláldozni a hétvégi pihenőnapokat, ha
A kutatók kimutatták, hogy a magasabb testtömegindexű (BMI) és nagyobb derékbőségű férfiak esetében nagyobb a kockázata a prosztatarák agresszív formája kialakulásának.