Egyre többen használják a levelekből készült tányérokat. Érdekességük, hogy az elkészítésükhöz egy fát sem kell kivágni.
A műanyag-szennyezés nemcsak a környezetünkre, hanem az egészségünkre is egyre nagyobb veszélyt jelent. Nemrégiben az East China Normal Egyetem kutatásából kiderült, hogy a tengeri só már nemcsak nátrium-kloridot és ásványi
Egy friss jelentés szerint a több mint 20 ezer megvizsgált európai strand 85 százaléka kiváló minősítésű, és mindössze 4 százalék az, amit emberi fürdésre nem ajánlanak. Magyarországon az EU-s átlagnál
Egy vegyi anyagokkal is foglalkozó cég esetében óriási jelentősége van a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosságnak. A Procter & Gamble működésében és terveiben világosan láthatóan fellelhető az ilyen típusú gondolkodás, amely egy kétszáz éves múltra visszatekintő cég esetében igen jelentős és pozitív változás. (X)
Egy amerikai kutatás is igazolta, hogy van esély kitörni az ördögi körből. Pár új szokással és a régi berögződések elhagyásával bárki egészségesebben élhet.
Nem csoda, ha a gyerek sokat stresszel vagy furcsán reagál.
Két szuper trükk, amivel ellazíthatod megfáradt szemeid és sokat tehetsz az egészségükért is.
Ismerős az érzés, amikor órára pillantva azon csodálkozol, hogy repült el így az idő? A dolog hátterében néhány rossz megszokás áll.
Új kollegák, új kihívások, de ne izgulj, mert eláruljuk mi az az öt szociális készség, ami megment a magánytól, és a banda legkedveltebb tagjává tesz.
Nem csak a kezek, de az arcbőr kiszáradása ellen is védekezni kell, hiszen beköszöntött az igazán csípős, téli hideg. A hűvös fuvallatok egy idő után, a legellenállóbb bőrt is kikezdik,
A sportitalok a keményen edzők számára rendkívül fontosak, de nem arra valók, hogy a karosszékben ülve, tévénézés vagy internetezés közben fogyasszuk őket.
A meleg nem csak a szervezetre, de a hajhagymáinkra is kihat. A tartós hőségben a fejbőr megizzad, ami fokozza a faggyúmirigyek működését, emiatt a haj is gyorsabban zsírosodik. Lehet ellene