Ismerjük a csalánt, aki gyermekkorunk ellenfele volt, amikor számháborúztunk az erdőkben, vagy az árok egyik partjáról a másikra akartunk átugrani. Azonban a csalán nem csak kellemetlenség okozására alkalmas, hanem számos, az emberi szervezetre jótékonyan hat.
Az újrahasznosítás, angolul recycle, az anyagában történő hasznosítást jelenti. Az újrafeldolgozás során új termékeket gyártanak a hulladékból. Alapját természetesen a szelektív hulladékgyűjtés képezi, amelynek köszönhetően a hulladék (másodnyersanyag) átalakul valamilyen termékké. Ezzel elsődleges nyersanyagot spórolunk, ami a környezetvédelem egyik fontos momentuma. Persze az újrahasznosításkor is keletkezik hulladék.
A nyár ezen része a hozzáértők szerint a gyógynövénygyűjtés főszezonja. Ha össze szeretnénk kötni a kellemest a hasznossal, akkor akár egy nyaralás erejéig "átruccanhatunk" Erdélybe, ahol a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában gyógynövények tárháza vár ránk. Ha szerencsénk van, akkor még a híres "füvesember", a neves biológus, Macalik Ernő is útbaigazíthat minket.
Bőrünk és hajunk egészségének megőrzése a vakáció ideje alatt kiemelt jelentőségű, hiszen a szikrázó napsütés valamint a sós víz, erősen igénybe veheti bőrünket, hajunkat. A natúrkozmetikai készítmények szerelmeseinek a Dr. Organic termékcsalád számos olyan természetes készítményt kínál, amelyek segítségével a haj-és bőrvédelem az utazás alatt is gyerekjáték! Ráadásul, aki bőrproblémákkal küzd, annak érdemes az otthon is használt, szenzitív natúrkozmetikumokat magával vinni a bőröndben is.
Természetes védelem, a nyaralás ideje alatt isBőrünk és hajunk egészségének megőrzése a vakáció ideje alatt kiemelt jelentőségű, hiszen a szikrázó napsütés valamint a sós víz, erősen igénybe veheti bőrünket, hajunkat. A natúrkozmetikai készítmények szerelmeseinek a Dr. Organic termékcsalád számos olyan természetes készítményt kínál, amelyek segítségével a haj-és bőrvédelem az utazás alatt is gyerekjáték! Ráadásul, aki bőrproblémákkal küzd, annak érdemes az otthon is használt, szenzitív natúrkozmetikumokat magával vinni a bőröndben is.
Az előző részben a házilag készült szappan hideg eljárásos módszerét olvashatták. Van azonban két másik eljárás is.Létezik az ún. öntés, amely azt jelenti, hogy a készen vásárolt tömbszappanokat kell felolvasztani, színezni, illatosítani és formába önteni.
Másfél évvel ezelőtt csak 18, jelenleg már 30, zöld minősítést szerzett irodaház található Budapesten, ezek összesített alapterülete közel 300 ezer négyzetméter, a teljes kínálat 14 százaléka - közölte a Laurus Irodaházak fejlesztő társaság, valamint a Robertson Hungary ingatlan tanácsadó.
Önjáró biomasszagyűjtő gépet fejlesztett ki erdei használatra a smARTSOL Engineering Kft. A fejlesztés révén betakarítható lesz az erdészeti biomassza hulladék jelentős része és az energiaültetvények termése is, így hasznosíthatóvá válik a lomb, a bozót, a gally, a szárak és az ágak.
A Greenpeace folytatja a méhgyilkos vegyszerek betiltásáért indított küzdelmet. A környezetvédelmi szervezet tájékoztatása szerint e hét elején részben azért indították el "Csípem a méheket!" elnevezésű kampányt, hogy anyagi forrást teremtsenek 100 méhmenedékek kihelyezéséhez az országban. Az akciót mindenki támogathatja, aki örökbe fogad egy méhet 250 forintért. Eddig csaknem 4000 örökbefogadás történt.
Az építőanyagok közül némelyik, a lakkok, festékek, műanyagok, ragasztók, tisztítószerek, a nyomtató tintája, a bútorokhoz használt rétegelt vagy faroslemezek nincsenek jó hatással az emberi szervezetre, mert káros anyagokat bocsátanak ki.
Bőrünk nagyon kényes felület, vagyis különleges bánásmódot igényel. Akinek száraz bőre van, azért, akinek meg zsíros, azért. Számos márkás terméket használhatunk a bőrünk szebbé, rugalmasabbá tételére, de a bőrápoló krémek zöme tartalmazhat olyan anyagot, amely irritálja. Mint minden területen, itt is megjelentek a bio csodaszerek.
A boltok, drogériák polcain egyre több bio termék jelenik meg, és feltűnnek a bio bébiételek, italok is. Egy édesanya a lehető legjobbak szeretné gyermekének megadni. Azt tudjuk, hogy a zöldségek, gyümölcsök mérgeket tartalmaznak, amelyek a növényvédő szerek alkalmazásával, vagy a talajból kerülnek a növényekbe.