Sokan nem tudják, hogy az túl erős napfény is beindíthatja a szervezetünkben lappangó herpesz vírust. Védekezni sajnos ekég nehéz ellene.
Habár a bőrgyógyászok nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy ne tegyük tönkre a bőrünket azzal, hogy minden évben leégünk, sokszor süket fülekre talál a felhívásuk. Pedig komolyan beszélnek: a melanomával
Minden harmadik embert érinti a száraz szem betegség. Idősebb korban pedig ennél is gyakoribb, főként a nők körében. A szemfelszínt, a kötőhártyát és a szaruhártyát könnyréteg védi a kiszáradástól, ez
Az Edith Cowan Egyetem tudósai elmondták, az új teszt segíthet az orvosoknak a bőrrák korai felismerésében, még abban a fázisban, amikor nem terjedt szét a páciens testében.
Hazánkban először az Aura Segítő Kutya Alapítvány honosította meg a kutyás terápiák alkalmazását. A debreceni alapítvány célja, hogy a terápiát minél szélesebb körben megismertesse, és segítse azokat a gyermekeket, akik
A napfény és a csípős ételek provokáló hatását már a legtöbb rosaceás beteg ismeri, és igyekszik is elkerülni annak érdekében, hogy ne lángoljanak fel újra a tünetei. Dr. Garaczi Edina
Az elhízás és a vastagbélrák összefüggése régóta ismert, most amerikai tudósok kiderítették, hogyan fokozza a daganat növekedését a túlsúly egerekben.
A kimerültség lehetséges okairól dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus és dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta beszélt az Alvás Világnapja kapcsán.
Rezisztencia edzésnek nevezzük a szabad súlyokkal vagy ellenállással szemben végzett gyakorlatokat, amelyek nagyobb szerepet játszanak a vérnyomás csökkentésében, mint sokan gondolnák. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív
Magyarországi tévhit, hogy a kalcium segít az anafilaxiás sokkon: a méh- és darázscsípés okozta allergiás reakcióra az adrenalin az elsődleges gyógyszer – mondta a Semmelweis Egyetem professzora az M1 műsorában.
Ha a vérzsírokat ultracentrifugálással szétválasztjuk, több frakciót kapunk, amelyek közül a két legismertebb: az alacsony sűrűségű (LDL), és a magas sűrűségű (HDL). Ezek koleszterinnel képzett vegyületei keringenek a vérünkben, azonban
Ketyeg az órája a világ erdeinek: az erdőterületek napról napra zsugorodnak – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése, mely egyúttal olyan átfogó megközelítést szorgalmaz, amely egyszerre